Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nemzetközi repülőtér

MTI Világ

Elfoglalták Áden nemzetközi repülőterét

A jemeni síita húszi lázadók elfoglalták a déli Áden nemzetközi repülőterét, néhány órával az után, hogy a jemeni elnök elmenekült a polgárháborús országból – közölték biztonsági források szerdán.

MTI Világ

Rakétáktól bénult meg Líbia nemzetközi reptere

Lezárták a líbiai főváros nemzetközi repülőterét, mert péntek hajnalban két rakéta csapódott az egyik kifutópályára. A reptér egyik illetékese azt mondta, hogy jelentős a kár, a gépeket pedig biztonsági okokból állították le.

MTI Gazdaság

Nem épül meg a Vát-Porpáci repülőtér

Nem kapta meg a végleges jóváhagyást a Vát és Porpác közötti területre tervezett repülőtér - írta csütörtökön közleményében Barta Balázs, a SIA-Port Kft. ügyvezető igazgatója.

MTI Világ

Nemzetközi repülőtér épül Pekingben

Második nagy nemzetközi repülőterének megépítésére készül a kínai főváros, a becslések szerint 15 milliárd dolláros beruházás az idén kezdődik meg - derül ki a China Daily (CD) című angol nyelvű napilap szerdai számából.

Nem tartogat sok jót az egykori Dunaferr jövője

Nem tartogat sok jót az egykori Dunaferr jövője

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Várkonyi Andrea cége az újságírók listázására nyert el egy közbeszerzést

Várkonyi Andrea cége az újságírók listázására nyert el egy közbeszerzést

A világ legmenőbb könyvesbolt-költöztetése történt egy michigani kisvárosban

A világ legmenőbb könyvesbolt-költöztetése történt egy michigani kisvárosban

Zelenszkij szerint Kína fegyvereket és lőport szállít Oroszországnak

Zelenszkij szerint Kína fegyvereket és lőport szállít Oroszországnak

Elrabolt egy férfi egy 10 éves kislányt, akivel a Robloxon ismerkedett meg

Elrabolt egy férfi egy 10 éves kislányt, akivel a Robloxon ismerkedett meg

Elértünk arra a pontra, ahonnan MI-ügynökök veszik át a mindennapokat. Mi következik most?

Elértünk arra a pontra, ahonnan MI-ügynökök veszik át a mindennapokat. Mi következik most?

Az Uber vezetési időkorlátot vezet be Budapesten

Az Uber vezetési időkorlátot vezet be Budapesten

Kínai kézbe kerül a legendás olasz kotyogósok gyártója, a Bialetti

Kínai kézbe kerül a legendás olasz kotyogósok gyártója, a Bialetti

A címlapról ajánljuk